KaliberInfo

ÚJ, egységes fegyvertörvény-tervezet!

Az új fegyvertörvény a legendák szerint minden év októberében jön ki, és mindenki tutira tudja mi lesz benne. Aztán sosem lesz belőle semmi. Az alábbiakban viszont egy olyan átfogó, egységes törvénytervezetet olvashatnak itt, mely az ügyben érintett összes szakmai és érdekvédelmi szervezet, szövetség közös akaratát képviseli. Az anyag 2010 során jött létre a Fidesz-frakció által felkért civil munkabizottság tevékenysége nyomán, széles körű egyeztetéssel.

A civil bizottság által elkészített egységes törvénytervezet

A civil bizottság által elkészített egységes törvénytervezet mellékletei

ÚJ! Indokolás a tervezethez temakörönkénti bontásban

Az anyag létrehozatalokor NEM megvalósíthatatlan vágyálmok kergetése volt a cél, hanem egy szigorú, de az EU-direktíváknak, joggyakorlatnak mindenben megfelelő komplett, következetes jogszabályi szöveg létrehozása.

– harmonizál a legújabb EU direktívával,
– illeszkedik a hazai jogrendbe,
– egységes, törvényi szintű szabályozást képvisel,
– egyszerű, betartható, élhető de szigorú szabályokat szab az engedélyesek és engedélyező hatóságok számára,
– kiterjed a fegyvertartás összes lehetséges módjára, aspektusára,
– széleskörű szakmai érdekegyeztetés alapján készül el.

Természetesen kompromisszumokkal teli a tervezet, azonban reálisan nézve még így is igen kicsi az esély arra, hogy ebben a formában teljességében elfogadására kerül.

Ugyanakkor az érdekképviseleti szervezetek minden korábbinál átfogóbb együttműködésének eredménye, így a magyar fegyvertartók minden szegmensének pozitív változást hozhat, ha részben vagy egészben megvalósul.

(Az itt közölt anyagot a Fidesz-frakción túl Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Úr, Dr. Eiselt György Úr, a BM e területért felelős helyettes államtitkára is megkapták.)

A szakszövetségek közül néhánynak itt olvashatják kísérőlevelét, illetve a legégetőbb problémákat kezelni képes néhány létfontosságú változtatás leírását indokolással:

MEFLSz: A jelenlegi szabályozás 14 legfontosabb gondja és ezzel kapcsolatos javaslataink

MDLSz Levele a BM felé

MSSz Levele a BM felé

Gazpisztoly.hu oldal friss híre