KaliberInfo

Az ember a Grand Power mögött – Interjú Jaroslav Kuracinával

 

Jaroslav Kuracina gyakorlatilag egyedül hozta létre a szlovák Grand Power fegyvergyárat a teljes egészében saját konstrukciónak tekinthető K100 pisztolyra alapozva. Lapunkban már több tesztet közöltünk fegyvereikről, most megismerkedhetnek a cégtulajdonos, főtervező gondolataival is.

 

Kaliber: Ön korábban katonatiszt volt, hogy jutott eszébe, hogy a saját, teljesen új pisztolykonstrukciót tervezzen?
Jaroslav Kuracina: Kiskorom óta a fegyverszeretetre voltam tanítva a nagyapám által, aki aktív résztvevője volt a szlovák nemzeti felkelésnek, ahol a Signál felderítőegység vezére volt. A háború után a Zväzarmnál tevékenykedett mint sportlövészkiképző. Itt kezdődött a lőfegyverek iránti szeretetem.
Természetesen mint kisgyerek, nem lehetett saját fegyverem, így maradt a rajzolás és az álmodozás arról, hogy egy nap majd legyártom. Nagyon érdekelt, hogy miképpen működhet, milyen a belső elrendezése, milyen konstrukciós elemek vannak leggyakrabban felhasználva és miért.
A középiskola után az Antonina Zapotockého Katonai Akadémián tanultam tovább Brnóban. Aztán lőszerraktárban szolgáltam mint katonai pirotechnikus, pont ebben az időszakban jöttek létre azok az elképzelések, amelyek ma  a gyártásunk alapjait jelentik. Olyan fegyvert rajzoltam, ami kielégíti egy frontvonalban tevékenykedő katona igényeit.
Kaliber: Amikor az első rajzokat, elképzeléseket papírra vetette, gondolta-e egyáltalán, hogy meg is valósítsa?
Jaroslav Kuracina: Hogy őszinte legyek, ilyen sikert nem vártam. Az összes kollégám kinevetett, Picassónak becéztek és gúnyoltak, hogy hülyeségeket rajzolgatok. És mostanra ezek a ?hülyeségek? 58 embernek adnak megélhetést, több mint 2500 legyártott darabbal havonta!
Kaliber: A forgó csöves reteszelés pisztolyoknál kifejezetten ritkaság, a Colt (All American 2000) és a Beretta (Cougar 8000) is megbukott vele az 1990-es években, miért döntött mégis emellett?
Jaroslav Kuracina: Kielemeztem és felfogtam ennek a rendszernek a előnyeit és a hátulütőit egyaránt, például a nehézkes gyártási technológiákat. Az én megoldásom eliminálja mindezeket a nehézségeket.
Kaliber: Inspirálta-e a Monarchia-korabeli Steyr M1907 vagy M1912 hadipisztolyok szerkezete? Ha nem ezek, akkor honnét merítette az ötleteket?
Jaroslav Kuracina: Igen, Murghthaler úr Steyr M1912 konstrukciója volt az, amiből az inspirációt merítettem.
Kaliber: Érdekelne minket a 1994, a szabadalmaztatás és 2003, a nullszéria közötti időszak, ha erről mesélne pár mondatban!
Jaroslav Kuracina:
? 1994: A fegyverek első skiccei.
? 1996: (szlovák) Szabadalmi kérelem beadása után a nemzetközi patentkérelem.
? 1997: Első működő prototípus legyártása a Považské Strojárna nevű cégnél, Považká Bystricában  Q2000 néven és E001 sorszámmal.
? 1998: Az első prototípusok K1 néven a Kinex Grandnál, a Kinex Bytča alvállalataként.
? 2000: K1 bemutatása a nagyközönségnek az IWA-n.
? 2002: Modifikált K1 immár új néven, K100-ként. A nem kielégítő gyártókapacitás miatt átveszi a Kops s.r.o Detván.
? 2003: Az előszéria 307 darabja kikerül a Grand Power gyárból (a második modifikált verzió).
Kaliber: Melyek ma cégének legfontosabb piacai, és azokon melyek a legnépszerűbb modellek?
Jaroslav Kuracina: Aktuálisan az Oroszországi Föderáció, ahol a T12 és a K100 modellek a legnépszerűbbek, utána az amerikai piac, ahol a STI GP5 (P1) és GP6 (K100) örvend nagy népszerűségnek.
Kaliber: Mely gyártó mely modelljeit tartja legfontosabb konkurenseinek?
Jaroslav Kuracina: Azt figyelembe véve, hogy a mi konstrukciónk egyedi, nincs a piacon konkurenciánk. Nem győzzük kielégíteni a megrendeléseket, egy évre előre el van adva minden fegyverünk.
Kaliber: Az amerikai piacon STI név alatt vannak jelen évek óta, hogyhogy nincs még .45 ACP kaliberű modelljük?
Jaroslav Kuracina: Dolgozunk egy új modellen, ez lesz a K45 ebben a kaliberben, kifejezetten a STI igényeinek kielégítésére.
Kaliber: Mikor érezte először, hogy sikeressé válhat a cége?
Jaroslav Kuracina: Mikor az STI-nek köszönhetően befutott a számlánkra az első egymillió USA dollár.
Kaliber: Milyen újdonságokat terveznek a közeljövőben (ha nem titok), illetve várható-e például Grand Power puska megjelenése, akárcsak a nagyon távoli jövőben?
Jaroslav Kuracina: Hagyjuk magunkat meglepni?
Kaliber: Tervezik-e a gyártókapacitás bővítését?
Jaroslav Kuracina: Természetesen! A havi kapacitásunk most 2500 darab, ami nagyon kevésnek bizonyul.
Kaliber: Lát-e arra esélyt, hogy saját hazája hadserege egyszer majd hadipisztolyként rendszeresítse a K100-at?
Jaroslav Kuracina: Ez egy súlyos kérdés? És nagyon nehéz a válasz? Ezért szintén hagyjuk magunkat meglepni. De a világon máshol, ahol a pályázatok a tisztaságról, tisztességről és törvényességről szólnak, van esélyünk. Ugyanezt várjuk Szlovákiában is. Az egyes pályázatok minősége és feltételei a minisztériumok kompetenciájában vannak. A mi cégünk mindig betartotta a törvényességet, tisztességes tárgyalási feltételeket, és ezt szeretnénk a jövőben is folytatni.
Kaliber: Mivel ez az interjú a tervek szerint a magyar Kaliberben is megjelenik (ahol az éles pisztolyok piaca elenyésző), tervezik-e a G9-en és a gáz-riasztó Vz. 61-en kívül más szabadon tartható fegyverek gyártását esetleg a jövőben?
Jaroslav Kuracina: Nem valószínű, hogy tovább fogjuk szélesíteni ezt a gyártási szegmensünket, mivel a piac telítve van olcsó török játékokkal. A mi ambícióink középpontjában a teljes értékű fegyverek gyártása áll.
Kaliber: Önnek mi volt az első fegyvere életében? A kötelező szlávián kívül.
Jaroslav Kuracina: 14 évesen egy saját készítésű, .22-es kaliberű pisztoly, ami természetesen csak riasztótölténnyel működött. 🙂
Kaliber: A saját gyártmányai közül melyik a személyes kedvence, és mely fegyver a nem saját gyártmányok közül?
Jaroslav Kuracina: A saját gyártásúak közül egyértelműen a P1 Mk7, a nem saját gyártásúak közül a szovjet Margolin MCM.

 

Mede Richard – Vass Gábor

www.grandpower.eu