KaliberInfo

Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélések TERÜLETI ELOSZLÁSA Magyarországon

Jobb egérgombbal külön ablakban megnyitva nagyítható!

 

Néha egészen érdekes statisztikai adatokat lehet találni, még ha éppen teljesen mást is keres az ember a hazai kormányzati honlapokon. Ezt a fentit például a BM tette fel többek között. És mivel úgy 4 évet ölel fel, egészen használható áttekintést ad, hogy melyik megyében ill. a fővárosban mennyi lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indult büntetőeljárás, illetve milyen életkori eloszlás mellett. Az 1 db gyermekkorú érdekes lehet…

De talán Budapest és Pest megye felülreprezentáltsága az igazán szignifikáns, mellette Somogy, Baranya és Borsod dobogósak a megyék közül. Az is megállapítható, hogy a 4 év alatt 1538 eset a hazai összbűnözésen belül elenyésző szám, és gyaníthatóan ezek jelentős része is erős légpuska vagy flóbertpisztoly – tehát valójában emberélet kioltására eléggé kevéssé alkalmas eszközökből áll össze. Erre persze nincsen fellelhető adat.

 

https://kormany.hu/belugyminiszterium