KaliberInfo

Egyeztetés: fegyveres hagyományőrzés és biztonság

Csataújrajátszók feketelőporos vaktöltettel lőnek

Mivel az utóbbi időben történt súlyos sérüléssel járó fegyveres baleset a hagyományőrző berkekben, így a biztonság javítása és az esetleges mindent tönkretevő jogalkotás megelőzésére a MEFLSz egy egyeztetést szervezett.

Katonai hagyományőrzők, hadijáték szervezők, fegyverügyi- és jogi szakértők gyűltek össze a Polgári Kézilőfegyver és Lőszervizsgáló Kft. (PKLV Kft.) székhelyén 2018. június 27-én.

A megbeszélést Németh Balázs, az Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének elnöke és Kalamár Ödön, a PKLV Kft. igazgatója kezdeményezte, azzal a céllal, hogy segítsen katonai hagyományőrzőknek tevékenységük biztonságosabbá tételében. A nyílt megbeszélésen előzetes regisztrációt követően bárki részt vehetett – végül összesen 20 érintett egyesület és egyéb szervezet (köztük a Honvédelmi Minisztérium, mint megfigyelő) képviselője jelent meg.

A részletes nyilatkozat/munkaprogram alább olvasható: