KaliberInfo

BTK részletes vita

Az alábbi linken elolvashatóak az új Büntető Törvénykönyvvel kapcsolatos parlamenti vita felszólalásai, közülük nem kevés foglalkozik az érdekkörünkbe tartozó jogos védelemmel kapcsolatos javaslatokkal.

Érdekes, hogy az ellenzéki és kormánypárti vélekedések néha örvendetesen egybeesnek.

“A jogos védelem kapcsán az eredeti előterjesztés felállít néhány törvényi vélelmet, amely megléte esetében az elhárító magatartás gyakorlatilag korlátozhatatlan, korlátozatlan, azaz minden elhárító magatartás jogszerűnek, büntetlennek minősül. Mi egyetértünk azzal a megközelítéssel – és ezt szeretném még egyszer mondani -, hogy az viselje a kockázatot, aki a jogtalanság talaján áll, azaz egyre jobban szélesíteni indokolt a védekező jogait. Erre szolgál az a javaslatunk is, amely az arányosságot mint elemet kiemelné a jogos védelem törvényi tényállásából.”

www.parlament.hu