Vannk fegyverkojnstrukciók, melyek nyilvánvaló elavultságuk ellenére sem tudnak “elmúlni”, mert a látvány és a nosztalgiafaktor mindent felülír, lásd például Colt Peacemaker. Nos, talán lassan ide sorolható a Beretta M92-es sorozata, melyből most jelentették be, hogy újrakezdik az M9A1 változat gyártását. Ezt még 2005-ben hozták létre, hogy az iraki és afganisztáni hadszíntéren az alap M9 hadipisztolynál tapasztalt problémáknak elejét vegyék és lehetővé tegyék a népszerű és hasznos kiegészítők, pl. fegyverlámpa felszerelését. A US Marine Corps, azaz a tengerészgyalogság jelentős mennyiséget vásárolt akkor belőle.
Az M9A1 picatinny-szereléksínt kapott alutokjára, ahol a markolat elejére és hátuljára is agresszívabb érdesítést helyeztek el, de a legfontosabb, hogy a 9 mm Luger kaliberű, 15-lőszeres tárak PVD-bevonatos, homoknak ellenállóbbak lettek. Persze a DA/SA külsőkakasos elsütőszerkezet, kétkezes manuális szánbiztosító-fesztelenítő kar és a billenő retesztestes rövid csőhátrasiklásos zárolás nem változott semmit.
A retro-tengerészgyalogos pisztoly amerikai ára 829 dollár (MSRP), bizonyára a mostanság nyugdíjba vonuló veteránok sokat fognak megvenni nosztalgiából belőle.