KaliberInfo

2019: új osztrák fegyverjog

2019-től az osztrák vadászok is használhatnak hangtompítót

 

2019. január elsején lépett életbe a szomszédos Ausztria új fegyverjogszabálya. Az EU-direktíva kapcsán szükséges módosítások mellett számos pozitív változást is hozott az új év, a sógorék felettébb intelligensen álltak a kérdéshez, mi ilyesmiben persze nem reménykedhetünk a hazai BM-től természetesen.

A hosszú lőfegyvernél 10-nél, rövid lőfegyvernél 20-nál nagyobb kapacitású tárak vásárlását és tartását úgy tiltották be, hogy akinek van, az megtarthatja, és 2 éven belül bemondás alapján bármennyit bejelenthet a hatóságoknál, illetve a sportlövők ezután is tarthatnak, vehetnek,  használhatnak, amennyi jól esik.

A vadászok ezután engedélyt kérhetnek és kapnak hangtompító tartására – nyilvánvaló környezetvédelmi, hallásvédelmi és állatvédelmi okokból szűnt meg a korábbi tilalom.

A sportlövők által egy időben egyszerre tartható 5 db B-kategóriás lőfegyvert (a C és D csak kereskedő által bejelentési köteles) 10 darabra emelték, majd 20 évvel az engedély kiállítása után után ez 20 db-ra emelkedik.

Továbbá a rendvédelmi szervek állománya és a katonai rendészek ezentúl automatikusan, indoklás nélkül kapnak viselési engedélyt maroklőfegyverre sógoréknál.

A menedékkérők, menekültek számára viszont bármilyen fegyver, még a kések közterületi viselését is megtiltották.