Humán kapszulacin teszt 2. – csak PV

Az alul levő linken már egy ideje megtekinthető kapszULAcin humán tesztvideó rövid folytatása következik most. Akkor csak riasztópatron+120 mg kapszaicin (PV) töltetű kapszula esetében a bátor www.9mm.hu fórumozó Tomato977 kapucnit és védőszemüveget is viselt, a hatással pedig nem voltunk elégedettek. Amikor 80 mg CS patron volt a kapszulák mögött és nem volt védő- csak normál szemüveg, akkor persze brutális volt a hatás. Szükségessé vált tehát egy kapucni- és védőszemüveg-mentes, csak kapszaicinos ellenpróba.

Ennek rövid felvételét láthatják most. Ez alapján és a résztvevők elmondásaira hagyatkozva a hatás (látásvesztés) ugyan bekövetkezett, de 5 lövést adott le a védekező, és a PV-CS kevert töltet lényegesen hatásosabbnak mutatkozott, mint önmagában a kapszaicinnel töltött kapszula+riasztópatron. Megjegyzendő, hogy a korábbi videóból is kiderült, hogy Tomato977 eleve kevésbé érzékeny a PV-re, mert a jelenlevők majd megfulladtak a kilőtt mennyiségtől, Ő meg alig mutatott tüneteket. Ellenben a nyitófotón látható az arca, amikor a PV direkt a szemébe került…

 
(Az arcán levő nagyobbik sérülés a HW88SA kirepülő, rosszul meghúzott, ezért kirepült menetvédőjétől történt)

 

Eredeti humán teszt:

http://www.kaliberinfo.hu/fegyvervideok/human-teszt/human-teszt-kapszulacin-pv-cs-bogotai-meeting

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás