KaliberInfo

Teljes méretű kétkezes – – Walther P88

Az olvasónak úgy tűnhet, mintha a Walther P88-család tárgyalásánál visszafele haladnánk az időben, hiszen volt már szó a CP88 légpisztolyról, a P88 Compact maroklőfegyverről és a P88 Compact gázpisztolyról is. Nemrég került azonban kezembe az “ősapa”, a teljes méretű P88 pisztoly is, abból is a második modellvariáns. Mivel kezelése alapvetően eltér a Compact-változatokétól, szerintem érdemes megismerkedni ezzel a ritkaságszámba menő fegyverrel is.

Nagyobbnak tűnik, mint valójában

A Walther P88 nélkülözni kénytelen a kisebb méretű utódjai kecsességét, annak látszik/érződik, aminek tervezték, jó nagy darab masszív külsejű hadipisztolynak. Valójában, a technikai adatokat nézve sokkal kisebb a differencia, mint amilyennek éreztük. A P88 teljes hossza mindössze 8 mm-rel, csőhossza pedig csupán 5 mm-rel kurtább a P88 Compacténál. A tömegkülönbség is 10%-alatt leledzik, amúgy pedig a méretéhez képest könnyűsúlyúnak tűnik, de az alumíniumtokkal együtt is megvan 900 gramm a P88. A markolat csak egy kicsivel hosszabb, 14 helyett 15 db lőszer fér a kétsoros tárba – egyes források szerint a P88 tára csereszabatos a P99-ével, de nem 100%-os az adogatási megbízhatóság.

Nem túl színes história

A pisztoly történetét már a Compactról írott cikkben vázoltuk. Az 1980-as évek elején kezdődött a fejlesztés, azzal a fő céllal, hogy az USA hadipisztoly tenderén az M1911 leváltására ez a modell is szóba kerülhessen. A P88 aztán drágának és túlérzékenynek bizonyult a Beretta M92-vel szemben, így sehol nem került rendszeresítésre. A titkon remélt német szövetségi rendőrségeknél (ill. a Bundeswehrnél) rendszerben levő Walther P38/P5-leváltás erre modellre is késett, hiszen az újraegyesítés elvitte az erre szánt összegeket is. A német rendőrségi és hadipisztolyok korábbi generációját csak 1990-es évek végén, ill. 2000 után kezdték leváltani (és jórészt a Heckler und Koch USP és P2000 különféle variációival) – és ez a folyamat ma is tart.
A Walther P88 1986-ban meginduló polgári piacra történő sorozatgyártása sem hozta meg a kívánt sikert, hiszen a pisztoly túl drága volt, végül a raktárkészleteket az USA-ban a korábbi 1200 dollár feletti árról 700 dollár alá leszállítva árusították ki 1993-94-ben. Az utód, leegyszerűsített, kevésbé radikálisan új kezelésű P88 Compact sem lett aztán sokkal sikeresebb (1000 dollárért).

Az idők során a teljes méretű P88-nak mindössze két változata készült. A korai modellek tok elsőrésze (dust cover) a szánnak egészen az elejéig ért ki (hasonlóan, mint a későbbi Compactnál), később azonban anyagtakarékossági okból (?) ezt megszüntették, a szán mintegy másfél centit túllóg a tokon, ezzel még jellegtelenebbé tették az amúgy sem halálosan izgalmas formatervet. Sőt, szerintem egyenesen befejezetlennek tűnik a forma azzal, hogy a tok kicsit kilóg a szánon levő vezetőlécek alól.

Multifunkciós karocskák

A Walther P88 legfontosabb jellemzője, hogy tervezésekor arra törekedtek, hogy a jobb és balkezes lövők teljesen egyenértékűen tudják használni a pisztolyt, amire még manapság sincs sok példa, sőt a maga korában szinte csak a HK P7-pisztolyok tudták ezt.
A P88 kezelőszerveinek működése alapvetően különbözött az addig megszokottakétól, bár tulajdonképpen a korábbi Walther P5 és a SIG P220 pisztolyok egyfajta ötvözetének tekinthető. A látványt uraló nagy, négyszögletű recézett kar mindkét oldali markolatpanel elülső-felső sarkánál trónol. Ez a kakasfesztelenítő és egyben a szánakasztó is. A fesztelenítés igazán finoman van megoldva, a szánon levő fesztelenítő karoknál, vagy akárcsak a SIG Sauerek jól ismert (tokon lévő, egykezes) fesztelenítőkarjainak közös tulajdonsága, hogy lenyomásuk esetén az útjuk legvégén eresztik csak le a kakast. Ehhez képest a P88-nál mindössze 4 mm út megtétele után diszkrét kattanással bekövetkezik a biztonságos kakasleeresztés.
Az üres tárnál hátraakadó szánt ugyanezzel az elemmel (mozdulattal) tudjuk újra előreküldeni, így a tárcsere utáni csőretöltés gyorsan megvan. Érdekes, de nagyon erőltetve lefele a szánakasztó-fesztelenítőt sem tudtam azt elérni, hogy átmenet nélkül le is fesztelenítsek.
Aki viszont azzal próbálkozik, hogy ugyanezt a multifunkciós kezelőszervet kézzel felfele erőltetve akassza meg nyitva a szánt, az csúfos kudarcot fog vallani. A valódi szánakasztó kar ugyanis a tok bal oldalán közvetlenül a kombinált kezelőszerv alatt van, egy kis felfele nyomandó karocska formájában – műszakilag tehát mindössze annyiról van szó, hogy a fesztelenítő kar – bármely oldalon is van – lenyomásakor az alatta levő szánakasztót is szükségszerűen lenyomja.
Arra a kérdésre, hogy miért is van szükség arra, hogy a fedett szánakasztót kivezessék a pisztoly markolathéja mellé, valószínűleg csak a tervező tudna választ adni. Összességében olyan németes dolog, műszakilag bele lehet zsúfolni, akkor miért ne tegyük bele?
Mivel igyekeztek mindent belezsúfolni az említett kombinált kezelőszervbe, a tárkioldó a megmaradt kezelőszerv, amit még kétkezessé kellett tenni. Ezt is sikeresen hajtották végre, a nyomógombos megoldás ezúttal egy olyan emelőkart működtet, mint amilyent majd a későbbi műanyagtokos Walther P99-en találunk. (No, melyiket is tették a drágább fegyverre?)

A belvilág feltárása

A PP óta minden Walther közös jó jellemzője, hogy könnyű őket részlegesen szétszereleni. A P88 sem kivétel, a tár kivétele (bármely kézzel megtehetjük, ugye) és a szán hátrahúzása (töltényűrbe benézés) után nincs más dolgunk, mint az előreengedett szánnál az elsütőbillentyű felett bal oldalon levő kart lefele fordítanunk, majd lehúzni a komplett felsőrészt a tokról. Semmi barrel bushing, semmi illesztőjel, semmi szánakasztó kirángatás…csak puszta célszerűség. Más kérdés, hogy a mint a Compactról írt cikkben kifejtettem, ez már túl sok a jóból, hiszen túl könnyű elfelejteni a töltetlenség ellenőrzésének 2. (létfontosságú) lépését.

A helyretoló rugó és vezetőrúdjának kiemelése után a cső is egy mozdulattal kikerülhet a helyéről. A jellegzetes szögletes töltényűrblokk és a csőszakállban levő ferde pálya árulkodik a rövid csőhátrasiklásos Browning-SIG reteszelésről (már ha valakinek a hüvelykivető nyílás mérete nem lett volna eléggé árulkodó). Mellesleg a Walthernek ez volt az első ilyen pisztolya, de a P99-ből tudhatjuk, hogy megkedvelték ezt az egyszerűbben gyártható, masszívabb kialakítást a korábbi billenő reteszelő blokkoshoz képest. A cső kireteszelésének vezérléséhez az alumínium tokban egy szokatlanul kisméretű acél betét található.

Az alumíniumtok jellegzetessége, hogy az a szánt szinte a teljes hosszában megvezeti, ami által teoretikusan javul a pontosság, és a kopást okozó erők is jobban oszlanak el.
A tártölcsérbe felülről benézve felismerhetünk egy “jellegzetesen hadipisztolyos” elemet, méghozzá az állítható trigger-stop hernyócsavar állítási lehetőségét (hogy ez mi az istennek kellett egy hadipisztoly-tenderre kifejlesztett maroklőfegyverre?)

Lukas kakas

A Walther P88 kezelőszervein túl a passzív biztonság megoldása az, mely eléggé különleges, bár, aki a PA-63 és társainak működését ismeri, az tudja hova tenni a liftező ütőszeget.
Csakúgy, mint a “nagysikerű” magyar “hadipisztolynál”, a P88 esetében is az ütőszeg hátsó részével lefele billent (blokkolt) helyzetben pihen a szánban mindaddig, amíg a billentyű nem kerül teljesen hátrahúzott pozícióba (ezzel ütőpályára emelve az ütőszeget). Azonban mivel itt – a PA-63-mal ellentétben – nincsen forgó szánbiztosító, melynek válla elzárja az ütőszeg végét bebiztosítva a kakas elől, más megoldáshoz folyamodtak. A furmányos németek a kakas ütőfelülete alá fúrtak egy bájos kis mélyedést, itt pihen a lövés kiváltásáig az ütőszeg vége. (Valószínű, ha rosszabb anyagból készítették volna a kakast, akkor az itt törne ketté először).
A megoldás kétségkívül elmés és bombabiztos, és egyben a fesztelenítéskori elsütést is kizárja, azonban feleslegesen bonyolult, és a sütési erőt sem éppen csökkentő hatású. Nem véletlen talán, hogy a P88 Compacton már hagyományos passzív ütőszegbiztosítást találunk.
A konvencionális double action / single action elsütőszerkezet esetében egyébként a P38-óta megismert módon az erőteljes elsütőrúd a tok jobb oldalán félig szabadon fut.

Lehetne ezzel pontosabban is

A Walther P88, mint írtam, nagyobbnak érződik, mint amilyen valóságban. Ebben valószínűleg komoly szerepet játszik az is, hogy bár oldalról nézve a markolat íve szinte ugyanaz, mint a Compacté, mégis sokkal rosszabb a fogása. Ugyanis a bonyolult fesztelenítő/szánakasztó szerkezet karjait jórészt a markolathéjak alatt helyezték el. Emiatt felül azok nagyon szélesek lettek, pont ott ahol a hüvelykujj és mutatóujj találkozásánál keskenynek kellene lenniük. Más kérdés, ha ezt a markolatot a kortárs, és tendernyertes Beretta M92F hasonló részével hasonlítom össze, mert akkor hirtelen a Waltheré az ergonómia csúcsának tűnik (hogy az olaszoknál miért kellett csaknem két évtizedet várni a Vertecre???).

Az elsütőbillentyű azonban még így is aránylag jól elérhető elülső, revolverező pozíciójában is, amit az is bizonyít, hogy 10 méterről 6 centi alatti szórást lőttem 5 lövésből revolverezve. A revolverezőerő kellemesen lágy, bár nem kiemelkedő (hadd ne kelljen ismét az M92-höz hasonlítani). Ezek után sokat vártam a pisztolytól a sportszerűbb, 25 méteres lőtávon, sajnos azonban csalódnom kellett. Single action üzemmódban ugyanis igen nagy a billentyű holtjátéka – ami azonban valójában nem holtjáték, mert ekkor kell felfele emelnem ujjam erejével az egész ütőszeget tüzelési pozícióba. Ez egy kissé zavaró egyébként, amikor az ember beáll a pontlövő pozícióba, szépen szabályosan elkezdi hátrafele nyomni a billentyűt, óvatosan rendezett irányzékok és tökéletes célkép mellett, és hirtelen azt észleli, hogy egy nagy darab vas elkezd felfele mozogni a látómező közepén…

Tulajdonképpen itt már egyáltalán nem értettem, hogy ilyen csapnivaló sütésű billentyű mögé minek is az a trigger-stop…Összességében többszöri figyelmes próbálkozásaim dacára sem tudtam 12 centisnél kisebb szórást lőni, holott az ugyanilyen, csak rövidebb csövű P88 Compact ragyogó pontosságra volt képes a kezemben. A P88 csövének elülső része itt is megvastagított kissé, ami pontosabb szánhoz való illeszkedést és elméletileg jvaított pontosságot adna. (A P88 szereplése ismét jó példa arra, hogy mennyire nem jelent semmit, hogy mit tud egy pisztoly befogóállványból).

A rosszabb lőeredmények azért is bosszantóak, mert a P88 nagyon kompakt méretű, de mégiscsak állítható nézőkével is rendelkezik, ami ismét egy sportfegyveres vonás. Igazából el tudnám képzelni, hogy eredetileg sportfegyvert akartak készíteni, csak menet közben kellett átváltani a hadipisztoly-koncepcióra, mert amúgy nem tűnik eléggé átgondoltnak a pisztoly.
A lövészet során (kb. 100 lövés) csőretöltési, kivetési, vagy egyéb hasonló működésbeli akadály nem történt, azonban 2 alkalommal nem üres tár esetén is fennakadt a szánakasztó magától. Erre vonatkozóan el tudom képzelni, hogy én magam okoztam a hibát, bár ennek ellentmondani látszik, hogy a kombinált kezelőszerv oldalirányban erősen, legalább 1-2 mm-t lötyögött. Mivel sajnos nem új, hanem láthatóan használt tesztfegyverről van szó, nem tudom eldönteni melyik a helyes megfejtés. A pisztoly hátrarúgása a 900 grammos (plusz lőszer) tömegből adódóan nagyon könnyen uralható volt.

Gyűjteménybe való holmi

A Walther P88 esetében elmondható, hogy a kidolgozás – a lötyögő fesztelenítőtől eltekintve – igen jó, az alumíniumtok festése sem volt a különösebben megkopva. A mai modern szubkompakt modellekéhez képest nagy mérete és tömege miatt – rejtve viselt – önvédelmi fegyvernek már túl nagynak ítélem – bár a veszélytelenül tűzkészen való viselhetősége, egyszerű és kétkezes kezelhetősége okán balkezeseknek ma sem sok jobb elrendezésű fegyver van ennél. Sportcélra az aránylag rossz single action sütés miatt sajnos nem megfelelő, még hobbilövőnek sem. Nyíltan viselt szolgálati pisztolynak jó lenne, de ahhoz túl drága holmi ez.

A P88 értékét többek közt az adja, hogy csak pár ezer darab került le a gyártósorról belőle, így már ma, a gyártás megkezdése után kevesebb, mint 20 évvel is ritkaságnak számít. Ha lehetne hazánkban lőfegyvereket éles állapotban gyűjteni, akkor azt hiszem minden Walther-gyűjtő kollekciójában az összehasonlíthatatlanul elterjedtebb PP, PPK, TPH, P99 stb. modellek mellett féltve őrzött kincs lenne a teljes méretű P88-ősapa. A mai piaci viszonyok mellett viszont 160 ezer forintért hozzá lehet jutni a tesztelt példányhoz, ami mindenképpen reális ár, de nem elsősorban praktikusságát, hanem ritkaságát tekintve.

Vass Gábor