Laseraim .45 ACP
Laseraim .45
A Robotzsaru pisztolya
Legalábbis ennek a mesefilmnek a főhőse lőtt hasonló külsejű eszközzel (Beretta 93R felöltöztetve) a gonoszokra, de ennél a képzettársításnál több nem nagyon jutott eszembe a cikkben szereplő öntöltő pisztoly láttán, viszont így legalább előítélet nélkül közeledhettem a tekintélyes külsejű negyvenötöshöz.
Nyomozás egy cég után
Már a fegyver tesztelése után az internetet felhasználva végeztem némi után keresést a Laseraim cégnek. A történet egy Wyoming Arms nevű kis fegyvergyártóval kezdődik, akik a hasonnevű államban levő Thermopolis városában működtek. A Wyoming Arms rozsdamentes acélból készül M1911-pisztolyokat gyártott, melyek szánon levő forgó biztosítóval voltak ellátva. Az 1980-as években készült .45 ACP és 10 mm AUTO kaliberű modelljeik a lövészek körében nem örvendtek túl jó hírnévnek, hiszen az olcsó pisztolyokat vásárlás után általában rögtön el kellett vinni egy fegyvermesterhez, hogy “befejezzék a gyártást”, és a pisztoly elfogadható megbízhatósággal működjön.
A pontos dátum nem volt kideríthető, de a csőd szélén álló wyoming-i gyár gépeit valamikor az 1990-es évek első felében az arkansas-i Little Rockban (itt volt kormányzó elnökké választása előtt a fegyverellenes Bill Clinton) székelő Laseraim vásárolta meg. A Laseraim különféle ipari lézeres mérőeszközöket, illetve fegyverre való lézerirányzékokat, és a C-more elektro-optikai irányzékhoz hasonló berendezéseket készített.
Az Arkansasba került gépeken kezdték aztán meg jobb minőségben, és némileg áttervezve a Wyoming Arms pisztolyainak készítését, a legfontosabb szempont az volt, hogy a pisztolyokra a lézerirányzék alaphelyzetben, külön szerelés, a fegyver módosítása nélkül feltehető legyen.
A cég által gyártott pisztolyok .40 Smith and Wesson, .45 ACP és 10 mm AUTO kaliberben készültek, Series I, II, III illetve Warthog és Wild Weasel neveken. Az általunk tesztelt model olyan 1996-1997 magasságában került forgalomba.
A fegyvergyártást aztán néhány évvel ezelőtt befejezték, és a cég a fegyveriparban már csak a lézeres célzókészülékeivel (melyeket érdekes módon a cég éles pisztolyait formázó japán soft-air játékfegyvereken láthatunk viszont), illetve Glock, Ruger, Beretta, SIG Sauer öntöltő pisztolyokhoz való kompenzátoros cserecsövekkel van jelen. Egy másik érdekes termékük egy visszalökés-csillapító helyretoló-rendszer.
Veszettül látványos
A Laseraim .45 pisztoly melyet volt szerencsém tesztelni igen feltűnő jelenség, matt felületkezelésű rozsdamentes acélból készült az egész fegyver, szánján pedig közvetlenül a reteszelőbordák előtt számos, kompenzátornyílásra emlékeztető könnyítő kivágást találunk. Ezeknek a díszítésen kívül semmilyen funkciója nincs (a cső hűtése a maroklőfegyvereknél eléggé erőltetett dolog), hiszen a szán ilyetén könnyítése nélkül is létezett ez a modell, így a működéshez sem szükséges. Az hátrányára róható ennek a díszítésnek, hogy ruha alatt való hordáskor magába gyűjtheti a szöszmöszöket. (Létezett olyan változat, ahol már a cső huzagolt részén is volt kompenzátor, emg olyan is, ahol egyáltalán nem volt ilyen.)
A valódi kompenzátornyílások a 6 hüvelykes cső szánból kilógó részén helyezkednek el, a csőnek ez az utolsó néhány centimétere nem huzagolt, így nem beszélhetünk a manapság oly divatos hibrid-kompenzátor megoldásról.
A pisztoly külképe nem igazán utal az M1911-eredetére, hiszen nincsen markolatbiztosítása, és a biztosító sem a tokon helyezkedik el. Ehelyett a szánon találunk mindkét oldalon két meglehetősen kisméretű karocskát. A szánbiztosító a megszokottakhoz képest csak minimális funkcióval bír, tengelyének válla bebiztosításkor (lefele fordítva) nem engedi meg, hogy a kakas elérje az ütőszeg csúcsát.
Nagyon komoly hiányossága ennek a megoldásnak, hogy sem fesztelenítési funkciója nincs, sem a kakas működtetését, előrecsapását a billentyű meghúzásakor nem akadályozza meg. Így a csak single action sütésű Laseraim .45 cocked and locked viselése kizárt, hiszen hordás közben a kakas bármikor – ha az elsütőbillentyűt nyomás éri – véletlenül lecsaphat, így a kakas felhúzásáig lőképtelenné válik a pisztoly. A kicsinek tűnő biztosítókart egyébként a hüvelykujj kényelmesen eléri, csakúgy, mint hátrafele meghosszabbított szánakasztót.
A hagyományos helyén, a markolat és a sátorvas találkozásánál levő tárkioldó nyomógombot már csak egy kis nyújtózkodással, vagy fogásváltással éri el az átlagos kezű lövő.
A markolat fekete műanyag borítása kellemes fogású, az egész markolat kellemesen keskeny, jobb érzetű, mint a megszokott M1911-markolatok többsége.
A tok elülső részén, a cső alatt találjuk a lézerirányzék felhelyezésére szolgáló sínt, melyet kiegészít a szögletes sátorvas elülső lapján található kerek kivágás, mely a lézer kapcsolójának a sátorvason belülre vezetését szolgálja. Lézer természetesen nem volt a pisztolyhoz, de ezt felszerelni sem szabadna a hazai jogszabályok alapján – vélhetően azért, mert ez a megtámadott védekezési esélyeit növelné, a bűnözőét pedig csökkentené…
Szétszedés után
A részleges szétszerelés során jövünk rá, hogy ez sem más, mint egy érdekes ruhába öltöztetett M1911. A töltetlenség ellenőrzése után kissé hátrahúzott szánt olyan állásban kell tartani, hogy a bal oldali kis bemarás (illesztőjel) egy vonalban legyen a szánakasztó nyúlványával, így az kihúzható jobbról balra. Ezután a szerelt szán lehúzható előre, és a csővezetőhüvely elfordítása után kivehető a szán “tartalma”. Visszaszereléskor célszerű először a rugót szabadon hagyva rögzíteni a csövet, majd ezután a rugót visszanyomva a szánba helyére fordítani a vezetőhüvelyt.
A cső itt is a jól ismert Colt-Browning kengyeles-bordás reteszelésű, rövid csőhátrasiklásos megoldású, de a reteszelőbordák száma nem kettő, hanem csak egy. A helyretoló rugó vezetőrúdja teljes hosszúságú, és acélból készült, így kellemesen orrnehézzé teszi a hosszúcsövű pisztolyt ez is. A cső egyébként némileg vastagabb, mint amit ebben a kaliberben – a kis nyomású .45 Auto lőszernél – megszokhattunk. A huzagolás nem poligon, hanem hagyományos.
A szánt megfordítva látható, hogy ezen a fegyveren sincsen passzív ütőszegbiztosító, tehát csőretöltve nem szerencsés dobálózni vele.
A tok az eredeti M1911-hez képest meglepően kevés alkatrészt tartalmaz, szinte üres, hiszen 2 biztosító (tok-, markolat-) is hiányzik róla. A tesztelt példányt némiképpen elcsúfította, hogy a hüvelykivető felső határolócsapja elveszett, és tulajdonosa azt egy órából kiszerelt alkatrésszel pótolta házilagosan.
Egyebekben a pisztoly illesztései meglepően precízek, a szán szinte egyáltalán nem kotyog oldalirányban, és a kidolgozás is jónak mondható, és bár a pisztolyt gazdája (aki nem robot, de zsaru) napi rendszerességgel hordja, nem sikerült rozsdafoltokat felfedezni a fegyveren.
Bill Clinton bosszúja
A pisztolyon jól olvashatóan látszik a származási hely, az arkansas-i Little Rock, melyet leginkább Bill Clinton egykori lakhelyeként ismerhetünk. Ezért aztán a pisztolynál előforduló akadályokat a fegyvergyűlölő, tárkapacitást korlátozó elnök bosszújának tudtuk be.
A lövészet ugyanis finoman szólva sem volt zökkenőmentes, a fegyver tulajdonosa először a hüvelyvonóra gyanakodott, de fegyvermesteri vizsgálat ezt cáfolta, és valószínűnek tűnt, hogy a fegyverhez nem annyira illő Mec-Gar tárak a bűnösek.
A tárajkak szűkebbre húzása után az első 5 lövésből még nem volt akadály, de aztán, ahogy azok nyíltak először minden második, majd minden első lövés után elakadt a fegyver. A kivetendő hüvely általában keresztbeakadt, illetve a tárból kifordult a legfelső lőszer, nomeg ezek szabad kombinációi. Emiatt a tesztelést csak olyan 30 lövésig folytattam, és a pontosság vizsgálatára szűkült le, mivel gyors ráduplázási kísérleteim szimplázássá, majd utána tárkivétellel egybekötött szánrángatássá szelídültek…
Összességében a kellemes fogású Laseraim .45-össel jó lőni, hiszen a nehéz súly, és főként a kompenzátoros cső egy .40 SW pisztolyévá finomítja a .45 ACP lassú, de erőteljes felfele toló hátraható erőit. A kompenzátor miatt persze jóval zajosabb a fegyver, mint megszokott, és a felfele kicsapó égéstermékek bizony néha a lövő arcáig száguldanak (védőszemüveg fokozottan javasolt!).
A sütés hadi/rendőrségi fegyverekéhez képest könnyű, valódi sportpisztolyokéhoz képest kissé keménynek tekinthető, de a jól látható irányzékok és a kellemesen kompenzált hátrarúgás miatt nagyon jó szórást tudtam lőni a fegyverrel. A nagy .45-ös cakkos szélű lukak szinte beterítették 25 méterről a 8-9-10-es köröket (8-a lőlap). MFS 180 graines FMJ lövedékekkel szerelt lőszert használtunk, így azért a könnyű lövedék is hozzásegített a csekélyebb hátrarúgáshoz.
A pisztoly megbízhatósági problémáit a tulajdonos eredeti Colt gyártású (használt) M1911 tárakkal tudta véglegesen megoldani, így megbízhatóvá vált a Laseraim. A tárkapacitás ezekkel az egysoros tárakkal 7 db, ami bár önvédelmi célra elegendő, nem tekinthető éppen versenyképesnek. A markolatból kilógó 10 darabos Mec-Gar tár ugyancsak nem volt képes megbízhatóan adagolni.
Felhasználási cél?
A tesztelt Laseraim .45 pisztolyról elmondható, hogy sportfegyvernek túl önvédelmi, önvédelmi fegyvernek pedig túl sportos. A kompenzátoros cső és a .45-ös kaliber miatt – hiába a kiemelkedő pontosság – a klasszikus pontlövő számokban nem lehet indulni a fegyverrel, szituációs lövészetre viszont csak Open-fegyverként alkalmas, de itt hátrányos a kis tárkapacitás, és a kicsiny szánbiztosító is.
Önvédelmi fegyverként az elrettenő külső, a nagy méret és kaliber pozitív vonásnak is gondolható lenne, kivéve, amikor a nehéz, hosszú acélpisztolyt egész nap rejtve kell viselni. A kompenzátor is kétélű eszköz, hiszen jótékonyan csökkenti a hátrarúgást, gyorsítja a lövések leadását, ugyanakkor éles szituációban – rossz fényviszonyok közt – elvakíthatja használóját és a testhez közel tartva sérülést okozhat.
Azért fegyvert tartani, mert az jól néz ki, és szórakoztató lőni vele, és unikum, sajnos csak nálunknál civilizáltabb fegyvertörvénnyel rendelkező országokban lehet.
Vass Gábor
