KaliberInfo

Könyvajánló – Gondolatok a lövészetvezetésről?

 

A cím azonos a könyv címével, de nem véletlenül tettem mögé egy kérdőjelet. Mert szerintem messze nem (csak) a lövészetvezetésről felmerült gondolatait írja le benne a szerző, hanem inkább egyfajta ön-fejlődéstörténetet ad közzé.

 

PA-63-tól a .32-es GSP-ig

 

A kissé szigorú címlap alapján én azt gondoltam, hogy ez egy olyan szakmai nyelvezettel telített oktatókönyv lesz, amelyben szikáran leírják, hogy a lövészetvezető melyik kezébe fogja a timert és milyen vezényszavakat kell használni.

Ehhez képest egy egészen olvasmányos sztorit kaptam arról egyes szám első személyben elmesélve, hogy milyen egy tipikus fegyvertartói/sportlövészi karrier ma, Magyarországon. A szerző esetében katonaszülő, rendvédelmi pályakezdés mellékállásokkal, továbbtanulás szakmai vonalon (Rendőrtiszti Főiskola), majd a hivatásos pályát otthagyva a magán-vagyonvédelmi szektorban karrierépítés.  Ugye, hogy nem egyedi? Nagyon nem.

Eközben viszont a szerzőt, Németh Zoltánt végig hajtja előre a fegyverek iránti érdeklődés, a lövészet szeretete, melyről egyébként néha egészen meghatóan ír. A lövészetet, mint sokan mások, a szolgálati PA-63-mal kezdte, és a szervezeten belüli lövészversenyeken csiszolta tudását.

Magam részéről nagyra becsülöm, hogy sok más (ex-)rendvédelmissel szemben beismeri, hogy a PA-63-hoz fűződő érzelmei felettébb nosztalgikusak, és magával a fegyverrel “teljesíteni lehet a feladatot,… de…azért ez nagyon nem erre való”.

Nyilván maga sem ilyennel megy komoly versenyekre, hanem a Walther vagy a CZ valódi és minőségi sportpisztolyait preferálja.

 

Néhol túl részletekbe menő, néhol meg elnagyolt

 

Magával a lövészetvezetéssel a saját aktív sport- és vagyonvédelmi szektorbeli részvételén keresztül fogalmazza meg észrevételeit, kritikáit a könyvben. Itt azért néhol belemegy olyan részletkérdésekbe (milyen fajta bíráskodásért mennyi pont jár), amely inkább tényleg csak adott szövetség párt tucat ilyen szerepkörben mozgó sportolóját érinti.

Az viszont például kifejezetten viccesnek hat, hogy még a nagy lövész-szövetségek jelentős versenyein bíróként közreműködőknek sem jut mindig egységes ruházat, azt maguknak kell csináltatni. Viszont amit a célszerű lövészruházatról vagy akár a füldugó használatáról ír a könyv, az megszívlelendő.

Ugyanakkor néhol inkább csak körül vannak írva problémák, nem befejezve gondolatmenetek, érezhetően csak célzásként, hogy akit illet, az érezze. Ezek viszont a külsős olvasónak nehezen dekódolhatóak.

 

Élménylövészet és féltékenység

 

Az kiderül, hogy a szerző lövészetvezetőként némileg tart az úgynevezett élménylövészeten résztvevőktől, valamint én kifejezett rosszallást is kiérezni vélek az egész jelenséggel kapcsolatban. Holott például szerintem jelenleg nincsen más és hatékonyabb módja újabb – fizetőképes – rétegeket bevonzani a fegyverkultúrába, felkelteni az érdeklődést iránta. Nem, szerintem erre például a klasszikus pontlövészeten vagy iskolai légfegyverezésen keresztül nem lehet eljutni.

Azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy sokan nem szeretik kis lövészeti trükkjeiket, fogásaikat megosztani a többiekkel, szakmai féltékenység van bennük. Ilyen szempontból viszont kifejezetten hasznosnak tartom ezt a kis könyvet.

Mert sajnos tényleg kis könyvecske, hiszen alig 80 oldalas, képmelléklettel együtt, magam egy este elolvastam. Lehet, hogy pár év múlva érdemes lenne egy bővített, még több konkrétumot felvonultató verziót összehozni belőle. Én szívesen elolvasnám majd azt is, de nagyon behatárolt, hogy kikhez szólhat egy ilyenfajta mű egyáltalán. Sportlövő kevés van, lövészoktató, lőkiképző, lövészetvezető meg még kevesebb – ahogy sajnos sok helyen írja: a COVID után sajnos egyre kevesebb…

 

Vass Gábor