KaliberInfo

Heckler & Koch pisztolyok – – A görgőzáras P9S

Korábbi számainkban már részletesen bemutattuk a német vállalat modern maroklőfegyvereit (USP-család, Mark 23, P7). Ezúttal egy régebbi fejlesztés kerül terítékre, melyet szokatlan megoldásai ellenére sokan a gyártó egyik legjobb ? és egyben legbonyolultabb szerkezetű ? pisztolyának tartanak.

Lépéspróbák

Az 1960-as évek második felére a Heckler & Koch már jelentős sikereket tudhatott magáénak a fegyveriparban. A G3 öntöltő puskát (Kaliber 36. szám) Nyugat-Németország után egyre több állam vásárolta meg, és a később világkarriert befutó MP5 géppisztoly is biztató jövő elé nézett. A cég egyetlen gyenge, méltatlanul elhanyagolt pontjának a maroklőfegyverek tűntek. Az elsősorban katonai és rendőrségi eladásokra koncentráló vezetőség tisztában volt ezzel a ténynyel, és gyökeresen eltérő projektek sorával próbálta a piaci űrt betölteni.

Elsőként a cég egyik alapítójának, a korábban Mauser alkalmazottként dolgozó Alex Seidelnek a HSc pisztolya került újra tervezőasztalra. A II. világháborús konstrukcióból négyféle kaliberre (.22 LR, 6,35 mm Browning, 7,65 mm Browning, 9 mm Br. Short) könnyen átalakítható fegyver született HK4 néven, de mivel a korszerű 9×19 mm Parabellum töltény tüzelésére nem volt alkalmas, ezért sehol sem használták jelentős számban. A második fejlesztésnek ezt a hibát kellett volna orvosolnia. A VP70 ?Volkspistole? egy sor úttörő megoldást vonultatott fel ? a Glock pisztolyokat 15 évvel megelőzve teljes műanyag tokkal készítették, poligonhuzagolású csővel, manuális biztosító nélküli DAO elsütőszerkezettel, nagykapacitású tárakkal látták el. A katonai változatokra rövidsorozatok kiváltására alkalmas műanyag válltámaszt lehetett szerelni. Az ötletekben nem szűkölködő koncepció sajnos több ponton elhibázott volt. A Walther-féle tömegzáras elrendezés a szán túlméretezése nélkül alkalmatlan volt az erős lőszer megszelídítésére, és az elsütőszerkezet működtetéséhez pedig akkora erőkifejtésre volt szükség, hogy az még a legelszántabb fegyverkedvelőket is elriasztotta a VP70 használatától. Relatív sikertelenségük ellenére mindkét modellt az 1980-as évek közepéig gyártották.

Történet

A VP70-nel párhuzamosan folyó harmadik projekt teljesen más utakon indult el, és a G3-nál már bevált receptet alkalmazta. A Herbert Meidel vezetésével tevékenykedő csapat feladata a hadipuskákhoz (majd később géppisztolyokhoz) tervezett, görgővel késleltetett tömegzáras reteszelés miniatürizálása volt, hogy az maroklőfegyverekbe is beszerelhető legyen. Mai szemmel talán furcsának tűnik a célkitűzés, hiszen a Browning-reteszelés valamilyen formája sokkal kézenfekvőbb megoldás lett volna a problémára. A legvalószínűbb indok a görgőzár megbízhatósága, illetve az egységes termékcsalád kialakítása iránti vágy lehetett (puska, géppisztoly, pisztoly ugyanazzal a zárszerkezettel). Persze közrejátszhatott a fejlesztők szakmai büszkesége is, mivel a rendszer ilyen szintű módosítása komoly kihívást jelentett.

A P9 névre keresztelt különös fegyver prototípusai három kaliberben (7,65 mm Luger, 9×19 mm, .45 ACP) készültek el, és gyártástechnológiai szempontból a korábbi modellek hibridjének voltak tekinthetőek. Eredetileg a tervek között szerepelt egy kompakt méretű, P9K (Kurz) változat is, de ez Theodor Koch 1976-ban bekövetkezett halála folytán sosem került befejezésre. A VP70-hez hasonlóan kísérleteztek sorozatlövő típusokkal, az alacsony kapacitású tárak miatt viszont hamar süllyesztőbe kerültek ezek a modellek. A .22LR átalakítókészletek rejtélyes okoknál fogva ugyanerre a sorsra jutottak.

A P9 pisztoly sorozatgyártása 1969-ben kezdődött. Ez a modell még csak single action elsütőszerkezettel rendelkezett, és kerek sátorvasáról, polírozott szánjáról volt felismerhető. 1973-ban megjelent a továbbfejlesztett P9S (Spannabzug) double action változat. A szán itt már ellenállóbb mattfekete felületkezelést kapott, és a sátorvas alakját teljesen áttervezték. A termelés nagy részét a 9 mm és .45 ACP modellek tették ki, a 7,65 mm Luger változatokból csak néhány száz készült, főként a hadikalibereket tiltó országok (pl. Olaszország) sportlövészeinek részére.

Kétségtelenül bonyolult szerkezete és borsos ára ellenére a P9S bizonyult a legsikeresebb HK pisztolynak a P7 és az USP megjelenéséig. Nagy számban egyetlen országban sem rendszeresítették, inkább a professzionális felhasználók, ínyencek, sportlövészek kedvenc pisztolya maradt. A különleges katonai alakulatok közül a Navy SEAL volt a P9S leghíresebb felhasználója ? ők egészen 1995-ig alkalmazták a fegyver hangtompítós változatát, amit egy másik HK-termék, a SOCOM ?offenzív hadipisztoly? váltott fel (Kaliber 31. szám). A korai P9 modell gyártása 1978-ban zárult le, az utolsó P9S pisztoly pedig 1990-ben került ki az oberndorfi üzemből.

Felépítés, működés

A P9S furcsa átmenetet képez a fém- és műanyag tokos, a régi és új iskola szerint tervezett pisztolyok között. A tok felső-elülső fő teherviselő részét még préselt acéllemezből alakították ki, de a markolatot és a sátorvasat megformáló részeket már teljes egészében fekete polimerből fröccsöntötték. A kettő darab, egymáshoz illeszkedő műanyag héjat csavarokkal rögzítették a fémvázhoz, hogy szükség esetén könnyen eltávolíthatóak vagy cserélhetők legyenek. Ez a szó szerint ?felemás? megoldás elsősorban a gyártási költségek és a fegyver tömegének csökkentése végett jött létre. Másodsorban lehetővé tette, hogy a modell fejlődésével akár az egész alsó ?garnitúrát? kicserélhessék, mint ahogyan ez többször bekövetkezett a P9S története során. A fentieken kívül csak három másik alkatrészt ? a tárrögzítőt, a tárrugó vezetőjét, és egy elasztikus puffert ? készítettek műanyagból.

A P9S működése kapcsán a legnagyobb kuriózumnak természetesen a görgőkkel késleltetett tömegzáras reteszelés számít, hiszen sem a HK, sem más gyártó nem készített azóta hasonló elven működő maroklőfegyvert. A dolog távolról sem véletlen ? nehezen lehetne ennél bonyolultabban és drágábban előállítható rendszert kieszelni. A páratlan precizitással megtervezett szerkezet egzotikumát csak tovább fokozza, hogy a cső a szánnal együtt leszerelhető a tokról, nincs szilárdan rögzítve, mint az összes többi görgőzáras puska vagy géppisztoly esetében. Mivel ez a reteszelési módozat már többször kifejtésre került a Kaliber hasábjain (pl. MP5), ezért részletes ismertetés helyett inkább csak a különbségekre térnék ki röviden.

A P9S pisztolynál a csőfar két oldalán semmivel sem összetéveszthető, jellegzetes reteszelőnyúlványokat találunk. A nyúlványok belső falán kényszerpályák vannak kialakítva a zártest görgői számára. Tüzeléskor az előrelendülő ütőszeg oldalra kitolja a görgőket a zártest síkjából, és a csőnyúlvány falának feszíti őket. Amikor a gáznyomás hatására a zártest a szánnal együtt megindul hátrafelé a kényszerpályákon mozgó görgők kellőképpen lelassítják a nyitás folyamatát ahhoz, hogy a csőben a nyomás biztonságos szint alá eshessen. A hidegkovácsolással készített, poligonhuzagolású cső mindvégig szilárdan rögzített, nem végez semmilyen billenő vagy forgómozgást. A töltényhüvely eltávolítását szokatlan módon a zártestre szerelt hüvelyvonó végzi el, mely ráadásul nem oldalt, hanem a csőfar tetejénél helyezkedik el.

A fegyver lekerekített szánja az USP-hez hasonlóan csak alig néhány ponton érintkezik a tok vezetőléceivel a súrlódás és a kopás minimalizálása végett. A rutinszerű tisztításhoz nemcsak a cső és a körülötte futó helyretoló rugó, hanem a rozsdamentes acél zárfej is könnyen kiszerelhető. A kívülről bejutó szennyeződések minimalizálása végett a teljes méretű kakas a szán alatt rejtőzik, bár a kezelőszervek elrendezése folytán amúgy sincs szükség arra, hogy kézzel leeresszük vagy megfeszítsük. A P9S mindegyik változata egysoros lemeztárakból adogat.

Kezelőszervek

A Heckler & Koch maroklőfegyverek közül a P9 volt az első, amelynél a német tervezőgárda a klasszikus kezelőszervek radikális összevonásával, leegyszerűsítésével próbálkozott. Évekkel
később hasonló ötleteket láthattunk letisztultabb formában a gázelvételes működésű P7-nél visszaköszönni. Mindkét próbálkozásnál igazán csak egy szűk (főként professzionális vagy kifejezetten fegyverkedvelő) vásárlóréteget sikerült meghódítani, a felhasználók többsége inkább zavarónak találta ezeket a változásokat. Massad Ayoob neves amerikai szakíró például ironikusan csak úgy jellemezte a P9S-t, mint ?a remek pisztolyt, aminek az összes kezelőszerve rossz
helyen van?.

A képeken végigpillantva az avatatlan szem számára minden rendben levőnek tűnik, amíg fel nem fedezzük a külső szánakasztó hiányát, és azt, hogy a markolat oldalán fellelhető karocska nem lehet a tárrögzítő, mivel az hagyományos ?európai? módon a markolat alján található. Hát akkor mire való ez a kezelőszerv? A kar első és legegyszerűbb funkció azt a célt szolgálja, hogy a P9S elsütőszerkezete a szán hátrahúzása nélkül is, a fegyverrántás természetes mozdulatával, megfeszíthető legyen. Ehhez a hüvelykujjunkkal ütközésig le kell nyomnunk a kart. Ez a megoldás azok számára lehet előnyös, akik csőre töltve, fesztelenítve hordják fegyverüket, de nem akarják az első lövést hosszú billentyűúttal (double action) leadni. A második funkció nem több, mint egy egyszerű szánakasztó, itt is ugyanazzal a mozdulattal szabadíthatjuk fel a szánt, tölthetünk újra csőre fogásváltás nélkül.

Az univerzális kezelőszerv harmadik feladata a fesztelenítés. A másik két elegáns megoldással ellentétben ez a művelet olyannyira körülményesre sikeredett, hogy a teendők sorrendjének összekeverése akár a P9S akaratlan elsütését is eredményezhette. A maximális biztonság ? és a kellemetlen meglepetések elkerülése ? érdekében a fesztelenítés megkezdése előtt kattintsuk a szánra szerelt biztosítót függőleges állásba. Helyezzük mutatóujjunkat a sátorvason kívülre, és ütközésig nyomjuk le a kart. Miközben a kart lenyomva tartjuk, húzzuk hátra az elsütőbillentyűt. Tartsuk hátrahúzva az elsütőbillentyűt és engedjük fel a fesztelenítőkart. Már készen is vagyunk! Persze ha valaki nem rajong az ilyen jellegű bűvészmutatványokért, elég szokásos módon ürítenie, majd biztonságos irányban tartva elcsettentenie a fegyvert. (A HK P7 pisztolyon ugyanez a művelet már spártai egyszerűségű, fesztelenítéshez elegendő a markolatot elengednünk, vagy a fogáson lazítanunk.)

Taktikai szempontból a fent ismertetett elrendezésnek az a legnagyobb előnye, hogy az elsütőszerkezet megfeszítése és fesztelenítése egyetlen kéz használatával, zajtalanul elvégezhető. Sajnos a fejlesztők kevésbé voltak következetesek, amikor a kart csak jobb kézzel működtethetőre tervezték. A többi kezelőszerv már nem tartogat különösebb meglepetéseket számunkra. Az ütőszeget blokkoló manuális biztosító túlságosan kis méretű ahhoz, hogy stresszhelyzetben, előrántás közben átpöckölhessük ? a P9S-t rendszeresítő testületeknél valószínűleg sokan mellőzték ezt a funkciót. Az elsütőszerkezet megfeszített állapotát a tok hátulján egy néhány milliméterre kiálló rudacska jelzi. Ha lőszer van a töltényűrben, a vertikális elhelyezésű hüvelyvonó jól kitapinthatóan kiemelkedik a szán síkjából, sötétben is lehetővé téve a tűzkészség gyors megállapítását. A nagyméretű műanyag tárrögzítő kesztyűs kézzel is könnyen használható.

Változatok

Alapvetően három változat terjedt el ezekből a fegyverekből. A legegyszerűbb ?Combat? modellek rögzített irányzékkal készültek, a ?Sport? modelleken az irányzék, az elsütés, illetve a billentyűút is finoman szabályozható. A P9S ?Sport? legritkább és legtöbbre értékelt luxuskivitelű változata 140 mm hosszú csővel, csősúllyal és anatómiai famarkolattal készült. Negyedikként az amerikai Navy SEAL-ek menetes csővéggel, magas profilú állítható irányzékkal és megerősített sátorvassal ellátott P9S pisztolya említendő meg. Ezt a változatot kaliforniai Qualatech gyártmányú, hosszú élettartamú ?wipeless? hangtompítóval használták.

Lövészet közben

A P9S tipikusan az a maroklőfegyver, amit vagy azonnal megkedvel az ember, vagy sohasem lesz képes igazán megbarátkozni vele. A képeken látható, 1978-ban gyártott, amerikai exportra szánt ?Combat? változatnak mindössze néhány percre volt szüksége, hogy a tesztelők szívébe lopja magát. Előrehaladott kora ellenére a pisztoly kiváló állapotban volt, még a műanyag alkatrészeken is csak minimális kopásnyomok keletkeztek az elmúlt két évtized során.

Az első lövések után nyilvánvalóvá vált, hogy a szakirodalom miért értékeli általában magasra ezt a műszaki egzotikumnak számító fegyvert. Más 9×19 mm kaliberű konstrukciókhoz képest a viszszarúgás kifejezetten lágy volt a 8 grammos MFS lőszerrel, részben a görgőzáras szerkezetnek, részben a kényelmes markolatnak, részben pedig annak köszönhetően, hogy a fegyver alacsonyan fekszik a kézben. A csőtorkolat felfelé billenése gyors ráduplázásoknál is minimális. A többfunkciós felhúzókar jó elhelyezésűnek, ugyanazzal a természetes mozdulattal működtethetőnek bizonyult, mint ahogy a kéz ujjai megfeszülnek a markolaton.

A körülbelül 20 méteres lőtávolságból single és double action módban lőtt (9?10-es körön belüli) szórásképek több mint kielégítők voltak, bár a relatíve keskeny elsütőbillentyű, és az elsütés pontja utáni szokatlanul nagy holtjáték azért némi ismerkedést igényelt. Az első lőszer csőre töltésénél többször sikerült hibát produkálni, ha a lövész a szánt kézzel visszakísérte. Szabályos csőre töltésnél a jelenség megszűnt, és a fegyver kifogástalanul működött. Negatívumként a mérethez képest az alacsony tárkapacitás, illetve a pengeéles tárajkak emlegethetők fel, amik újratöltéskor ugyancsak vágják az ember ujját. A P9S másik két gyenge pontja a sátorvas, ami a többszöri áttervezés ellenére leejtésénél könnyen eltörhet, illetve a cső alatt található elasztikus puffer, ami 10 000?15 000 lövés után cserére szorulhat. Tekintve a 15 éve beszüntetett gyártást, a pótlás nem lesz könnyű dolog.

Szétszerelés, karbantartás

A P9S szétszerelése közel sem anynyira bonyolult művelet, mint amennyire szerkezete alapján feltételeznénk. A tár eltávolítása és a töltetlenség ellenőrzése után nyomjuk be a sátorvas tövében található billenőkart. Húzzuk előre a szánt ütközésig, majd emeljük le a tokról. A csövet a helyretoló rugó ellenében előre nyomva, majd felfelé kiemelve távolíthatjuk el. A görgőzárat egy rögzítő retesz lenyomása után (erre a kézikönyv szerint legkézenfekvőbb alkalmatosság a csőfar egyik nyúlványa) húzhatjuk ki előre a szánból. Összeszerelésnél csak arra kell ügyelni, hogy a görgők a helyükre kerüljenek, és hogy a helyretoló rugó nagyobbik átmérőjű vége nézzen a csőtorkolat felé.
Ha vagyunk annyira szerencsések, hogy a P9S ritkaságnak számító ?Sport? változatával rendelkezünk, akkor az állítható irányzékon egy kattintással 10?15 mm-t változtathatunk a becsapódás horizontális vagy vertikális pontján (25 méter lőtávolságban). Az elsütéshez szükséges erő beállítása csak a szán eltávolítása után lehetséges. Húzzuk hátra a kakast, és addig tekerjük az előtte lévő csavart az óramutató járásával megegyező irányba, amíg a fegyver el nem csetten. Tekerjünk vissza fél fordulatot a csavaron, helyezzük vissza a szánt, és ellenőrizzük, hogy felhúzáskor a kakas nem kísér-e le. Ha igen, akkor állítsunk még vissza a csavaron. Megjegyzendő, hogyha túl finomra állítjuk az elsütést, akkor a pisztoly
bizony magától beismételhet, ami meglehetősen kellemetlen esemény egy céllövő versenyen.

Szintén a ?Sport? változatoknál az elsütőbillentyű útja a sátorvas végében található ütköző segítségével szabályozható. Itt arra kell figyelnünk, ha single action lövéshez a lehető legrövidebb billentyűutat állítottuk be, akkor a fegyver nem lesz képes double action üzemmódban működni. A csősúly felszerelésénél a szán és a nehezék közötti megfelelő
méretű hézagra kell figyelmet fordítani. Ebben segít a fegyverhez mellékelt egyszerű mérőeszköz.

Ár

A HK P9 és P9S pisztolyok kedveltnek számítanak a gyűjtők és a sportlövészek körében. A tulajdonosok általában nehezen válnak meg ezektől a modellektől, ha mégis, akkor 500?2000 USD-nek megfelelő árral számolhatunk a használt fegyver kondíciójától és felszereltségétől függően.

Gyártó az interneten:
www.heckler-koch.de

Izsóf Gábor

Technikai Adatok
Heckler & Koch – P9S és P9S Sport

Kaliber: 7,65 mm Luger, 9×19 mm/.45 ACP
Tár (db): 9/7
Hossz: 192 mm / 230 mm
Magasság:137 mm / 149 mm
Szélesség: 34 mm / 49 mm
Csőhossz: 102 mm / 140 mm
Irányzóvonal: 147 mm / 190 mm
Súly (tár nélkül): 850?880 g / 910 g
Csősúly: 190 g (Sport)