KaliberInfo

Cseh csavar: EU-fegyverjogi implementáció

 

 

A német és osztrák fegyverjogi implementációval már foglalkoztunk, az EU-s fegyverdirektíva módosítás hazai jogrendbe átültetését pedig most magunk is megszenvedjük éppen Magyarországon. Érdemes most tehát megnézni, hogy Csehországban miképpen realizálták ezt a kötelezettséget. Aztán persze sírni fogunk.

 

Cseh humor

 

Elöljáróban fontos leszögezni, hogy Csehország a legvehemensebben ellenezte az EU fegyverdirektíva-módosítást, a polgári fegyvertartás ügye pedig általános lakossági és kormányzat támogatottságnak örvend. A legfontosabbnak azt tekintették a jogalkotás során, hogy főszabályként semmiféle visszamenőleges hatály ne legyen – ami fegyver valakinek a birtokában van és a törvénymódosítás hatályba lépése előtt valamilyen kategóriába tartozott az végleg ott is marad (ebben hasonlít a hazaihoz).

Ahogy a helyi fegyverlobbi szervezet írta FAQ-jukban:

“- Jaké změny novela přináší pro zájemce o pořízení zbrojního průkazu?

– Žádné, kromě toho, že se budou muset naučit jiné testové otázky.”

azaz

“- Milyen változásokra kell annak felkészülnie, aki az új, módosított törvény alapján akar fegyvertartási engedélyt kérni?

– Semmilyenre, csak más tesztkérdéseket kell megtanulni a fegyverismereti vizsgán.”

 

Az alapvető szabályok, fegyvertartási célok, alanyi jogú, normatív, de szigorú engedélyezés lőfegyvereknél semmit nem változott, ezekről bővebben korábbi cikkünkben: http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/cseh-fegyverjogrol-roviden/

Az EU által újonnan A-kategóriába felsorolt lőfegyvereket egy generálisan A1-nek nevezett főkategóriába tették be, és azt továbbra is legálisan tarthatóvá tették (kihangsúlyozottan mérlegelési jogkör nélkül):

– Kritikus infrastruktúrát védelmező cégeknek, szervezeteknek.

– Gyűjteményi, múzeumi kiállítási, történelmi oktatási célra.

– Sportlövők részére 12 hónapos igazolt sportlövő státusz és a sportági versenyszabályzatnak megfelelő fegyverekre. Amennyiben ilyen fegyver jogi személy (sportegyesület) birtokában van, azzal bármely tagja lőhet, még ilyenre (A1) engedéllyel nem rendelkező is.

– Rövid lőfegyverhez 20+, hosszúhoz 10+ kapacitású tárakat az A1 kategóriára engedéllyel rendelkezők automatikusan megszerezhetnek az engedélyük felmutatása után (de csak ők!), és csak a fegyverükhöz valót. Tartani a meglevő tárakat szabadon lehet. De bevezettek egy külön engedélyt, ami bármilyen fegyverhez bármilyen tár vételére, tartására jogosít.

A tárolási szabályok az A1 esetében az eddigi B-kategóriáéval megegyezőek, tehát nem szigorodtak. A nagyobb kapacitású tárak megszerzésének dátuma ügyében a bizonyítási teher a hatóságot illeti (LOL).

 

Lopakodó liberalizáció? C1 kategória

 

Az igazán érdekes számunkra azonban, hogy a csehek létrehoztak egy C1 kategóriát (mint mi is), csak éppen ide sokkal-sokkal több dolgot tettek be.

A C1 kategória BEJELENTÉSHEZ kötött, melyet az eszköz megszerzését követő 10 munkanapon belül kell az eladónak és vevőnek is megtenni az erre rendszeresített formanyomtatványon online, vagy postai úton. Értelemszerűen boltból megszerzéskor ezt a kereskedő elvégzi. A hatóság kérésre igazolást állít ki a bejelentésről, de ilyen igazolást nem kell a bejelentőnek magánál tartania vagy birtokolnia.

A C1 kategóriájú fegyverek megszerzéséhez semmilyen engedély, vizsga, orvosi stb. NEM SZÜKSÉGES, ellenben nagykorúság, cselekvőképesség és cseh állandó vagy ideiglenes lakcím igen. A C1 kategóriás fegyvereket külföldi csak exportengedéllyel vihet ki az országból. (Érdekes kiskapu, hogy kölcsönadni viszont bármilyen nagykorú személynek lehet C1-kat. fegyvert, de a kölcsönadónak ki kell oktatni a vele kapcsolatos tudnivalókra az illetőt.)

A C1 kategóriájú fegyverek tartásából a nagyon súlyos, erőszakos bűncselekmények miatt büntetett előéletűnek minősülő személyek vannak csak kizárva.

Ide sorolják a jövőben az alábbiakat:

– 4 mm és 6 mm-es flóbert fegyverek, ENERGIAKORLÁTOZÁS nélkül (ez gyakorlatban 25-35 joule torkolati energiát jelent). Ezekkel a jövőben a vadászatra jogosultak vadászhatnak is.

– A jövőben az EU-rendeletnek megfelelően hatástalanított fegyverek.

– A jövőben forgalomba kerülő, az EU-jognak megfelelő gáz- és riasztófegyverek, vaktöltényes fegyverek, 16 mm kaliberig jelzőrakétalövő fegyverek.

(A 2021. január 31. előtt D-kategóriába forgalomba került, vagy típusjóváhagyó vizsgálaton D-be besorolt fegyverek ott is maradnak, azokkal újként és használtként továbbra is bejelentéshez kötés nélkül lehet kereskedni.)

– 6,35 mm lövedékátmérő feletti légfegyverek energiakorlát nélkül.

– Nem egybeszerelt lőszerrel működő egy- és kétlövetű fegyverek, ha nincs 1890 előtt gyártott eredetijük (modern elöltöltősök).

– Simunition-nal (jelölő lőszerrel) működő tűzfegyverek 20 joule torkolati energiáig. (Ez érdekes, mert a gyártók ezeket eddig sehol nem engedték ennyire szabadon forgalmazni.)

– Elektródkilövő sokkolók (Taser).

A C1 kategóriás fegyvereket az alapvető biztonsági szabályok betartásával, mások veszélyeztetése nélkül bárhol lehet használni, kivéve a nem egybeszerelt lőszeres modern elöltöltősöket, mert azokat csak lőtereken. A C1 kategóriás fegyverek viselése, használata alkoholos vagy egyéb tudatmódosító hatása alatt tilos.

 

D-kategória – a reszli meg a rozsda

 

A D-kategóriába a csupán nagykorúsághoz és semmilyen bejelentéshez nem kötött vásárlás/birtoklás tartozik ezután is.

Ide sorolhatók:

– Az 1891 előtt gyártott eredeti tűzfegyverek és az egy- és kétlövetű nem egybeszerelt lőszeres fegyverek replikái (vagyis a klasszikus perkussziós, kovás, kanócos feketelőporos fegyverek).

– 1881 előtt gyártott gyútűs (Dreyse) fegyverek és replikáik.

– Paintball markerek helyett új definíció: bármilyen nem halálos lövedékes sűrített gázzal működő fegyver (pepperball, gumilövedékes sűrített levegős stb.). Torkolati energia megkötést nem találtam.

– 6,35 mm kaliber alatti légfegyverek, 16 joule torkolati energiáig.

– Kissé vicces “rozsdaboglya szabály”, miszerint azok az egykori lőfegyverek, melyek elhasználódása, korróziója folytán azoknak már egyetlen fődarabja sem alkalmas lőfegyverbe beépítésre, működtetésre. (Gyk: földből kiásott rozsdás vackokért ne kerüljön senki börtönbe.)

 

Mint látható tehát, a cseh fegyveres jogalkotás nem csak, hogy a retardált EU-s bürokraták elmeszüleményét igyekezett minél polgárbarátabban integrálni a nemzeti joganyagba, de kihasználta a lehetőséget, hogy számos ponton liberalizálja is a jogot, tágítsa a polgárok lehetőségeit!

 

Vass Gábor

 

Források:

https://gunlex.cz/zbrane-a-legislativa/legislativa/3793-novela-zakona-o-zbranich-ii-nova-kategorie-a-i-a-nadlimitni-zasobniky

https://gunlex.cz/zbrane-a-legislativa/legislativa/3805-novela-zakona-o-zbranich-iii-nova-kategorie-c-i-a-zmeny-v-kategorii-d

https://www.zakonyprolidi.cz/cs/2002-119