Benelli Nova – – Újhullámos pumpálós

A Benelli Nova egy olyan fegyver, mely az utóbbi idők egyik legkellemesebb csalódását okozta. Első blikkre egy túldesignolt, nagyon műanyag, nagyon lötyögös, ?olcsójános? fegyvernek tűnik. Aztán többszöri kipróbálásra egyre meggyőzőbbnek mutatkozott.

Nem csupán Redneck-Only!
Aki nem lenne otthon az amerikai?angol nyelv eufemisztikus kifejezéseiben, vagy nem nézné elég szorgalmasan a South Park rajzfilmsorozatot, annak kifejthetem, hogy a ?redneck? (szó szerint: ?vörös nyakú?) kifejezés a
?(b-dös) paraszt? megfelelője. A redneck image-hez hozzátartozik a kockás ing, a farmergatya betűrve a veszkócsizmába, a pickup kisteherautó, melynek hátsó ablakában ott lóg az elmaradhatatlan pumpás sörétes puska.
A pumpás sörétes többfunkciós szerszám az egykori vadnyugat még nem annyira urbanizálódott területein. Elsősorban vadászfegyver, apró szemű söréttel madárra, kártékony rágcsálókra, slugra töltve nagyvadra is alkalmas 50?100 yardon belül, de ha a szükség úgy hozza, akkor túlélő/önvédelmi szituációban is kéznél van. Ugyanez a fegyverkategória persze közismert módon szolgálja a lakásvédelmet, illetve évtizedek óta majd’ minden amerikai rendőrautó standard felszerelése, elő is kerül, ha a pisztoly már nem elég.
A pumpás sörétes kategória koronázatlan királya a tengerentúlon a Remington 870, melyet közel 50 éve gyártanak, több mint 6 millió eladott példánnyal. A fegyver népszerűségét rengeteg variációs lehetőségének, robusztus konstrukciójának és alacsony árának köszönhette. A Remington 870-et a maga korában a sörétesek területén forradalminak számító olcsó és gyors tömeggyártási technológia (pl. lemezből préselt alkatrészekből álló elsütőszerkezet) vitte üzleti sikerre.
A Benelli Armi az olaszországi Urbinóban működik 1967 óta, kezdetben csupán a motorbicikligyár egyfajta kiegészítő tevékenységeként jött létre. A Benelli 1983 óta a Beretta-csoport égisze alatt működik.
A Benelli itt Európában azonban sosem volt ennyire kommersz, mint a Remington az USA-ban. Főként technikai innovációiról (Montefeltro-zárolás) és elsősorban vadászoknak szánt, illetve újabban szituációs lövőknek készült modelljeiről ismert. Emellett a rendvédelmi piacon domborítottak remek fekete félautomatáikkal, illetve az öszvér M3-mal ? egyik típus sem volt azonban a szorongatott büdzséjű szervezeteknek megfelelően olcsó holmi. A ?militáns? Benellik legnagyobb presztízsű sikerét az M4 öntöltő modell 1998-as rendszeresítése jelentette az USA tengerészgyalogságánál (erről a modellről lapunk már korábban írt). A történet iróniája, hogy a katonai követelményeknek megfelelendő, az M4-nél szakítani kényszerültek az inerciális reteszeléssel, és egy kommersz gázelvételes konstrukciót alkalmaztak.
Talán ekkor éreztek rá annak ízére a talján konstruktőrök, hogy a jenki piacnak más kell, mint az öreg kontinensnek. Az 1999-ben, megjelent új modellnél, a Novánál egy kifejezetten alacsony árkategóriát céloztak meg, és a fegyver tisztán pump-action (előágyszános) ismétlésű volt. Talán azt mondhatjuk, hogy a 21. század Remington 870-esét kívánták megalkotni, és annak hatalmas vásárlói tömegét megcélozni elsősorban. Olasz puska műanyagból redneckeknek? A Benelli Novát valami ilyesminek szánták, de szerintem túlteljesítették a célt.
Egy érdekesség: Tom Knapp,
a Benelli által szponzorált sportlövő-mutatványos 2000. július 19-én 8 agyaggalambot dobott fel egyik kezével, míg a másikban levő Benelli Nova puskájával 2,1 másodperc alatt mindet szétlőtte (8 külön lövéssel).

Emberi szövet
fémvázon, illetve műanyag acélvázon

A Benelli Nova első ránézésre műanyag tokosnak látszik, méghozzá olyanformán, hogy a tusa egy egységet képez a tokszerkezettel. Mondjuk továbbgondolva, aki lőtt már keményebb sörétes lőszerrel, az sejti, hogy a puszta polimer itt kevés lenne az üdvösséghez.
A műanyag öntvény ugyanis úgy készült, hogy egy belső acélvázat helyeztek el az öntőformában, és a gyakorlatban ez a teherviselő elem. Ezzel a technológiával megspóroltak jó pár kisebb alkatrészt (például melyek a tusát rögzítik a tokhoz), illetve maga a komplett egység nagyon gyorsan, egyszerűen gyártható lett. A felületkezeléssel is csak minimálisat kellett vacakolni, hiszen a külső felületet strapabíró műanyag réteg borítja. Ezen a műanyag felületen kapott egyébként helyet a gyártó- és típusjelzés is, jó nagy betűkkel, hogy még az igrenden is könnyedén el tudják olvasni. Figyelemre méltó, hogy a műanyag héj és az acélváz annyira elválaszthatatlanok, hogy az olasz próbajeleket nem a fémre, hanem a műanyagra ütötték be.
Az előágy rendkívül hosszú, és érdekes formájú ? kiütközik itt is az olasz design, anyaga a tusa/tokburkolatnál is alkalmazott Rilsan (technopolimer) műanyag.
Szó, ami szó, a Nova formaterve nem fogja a konzervatív ?fa és kékített acél?-hívőket meghódítani.

Forgó zárfejes,
hiszen Benelli

A nagy konkurensek, a Remington 870 és a Mossberg 590 pumpások reteszelése billenő retesztesttel történik. A félautomata Benelliknél azonban szimmetrikusabb, elméletileg stabilabb forgó zárfejes megoldást alkalmazzák, ez került át az olcsó ismétlő testvérbe, a Novába is.
A forgó zárfej a csőnek a tokba benyúló részébe reteszel be. A zárvezető tömböt az előágyhoz rögzített két acéllemezből kivágott rúd tolja hátrafele, végezve el ezzel a kireteszelést, ürítést, kakasfelhúzást, majd előrefele rántva az előágyat a csőre töltést és a bereteszelést is.
Maga a zárvezető tömb ritka ronda. A drágább félautomata Bennelik fényes, sima felületétől eltérően ez egy szinte nyers öntvénynek tűnő rücskös valami. Mindegy, funkcionális, aki szép Benellit akar, az nem Novát vesz.
A tokból lefele lehet kiszerelni a komplett elsütőszerkezet?ház?sátorvas egységet. Természetesen ez is műanyag, az elsütőszerkezet acél, lemezből kivágva. A belső kakasos elsütőszerkezet értelemszerűen csak single action, a biztosítótolóka a sátorvas elülső részénél van egy áttolandó keresztrúd formájában. Ez mutatóujjal elérhető, de jellegéből adódóan vagy csak ki, vagy csak bebiztosítani kényelmes attól függően, hogy jobb- vagy balkezes-e a lövő.
A biztosító előtt jobb oldalon levő kis kar a csőre töltött lőszer elsütés nélküli ürítésére szolgál ? én még nem használtam…
Ha az előagyon alul levő nyomógombot benyomjuk, akkor a csőtárból való adogatást blokkolhatjuk, így ki lehet cserélni a csőben levő lőszert, például más típusúra, miközben a csőtár tartalma ott marad tartalékban.
A csőtárból egyébként egy adogatókanál emeli fel a zár elé a lőszert. Magának a tárnak az adogatótömbje élénk narancssárga műanyag, kifejezetten jól látszik. Ha a pumpálásra szolgáló előagy hátra van húzva, úgy a tár nem tölthető, hiszen nem férünk hozzá a töltőnyíláshoz.

Szétszerelés

A töltetlenség ellenőrzése után, mint a legtöbb pumpás sörétesnél, a csőtár végén levő zárósapkát kell eltávolítani. Itt ez könnyen megfoghatóan kialakított elem ? tényleg sapkára emlékeztet. Ha ezt levettük, akkor kihúzhatjuk helyéről a csövet, előágyat, majd
a zárszerkezetet is, no meg természetesen a tárrugót és az adogatótömböt is. Az elsütőszerkezetet két stift tartja a tokban ? ezek kinyomását megkezdendő a tár zárósapka kis kiemelkedése segít.

Változatok egy témára

Az alap Nova mára egy egész kis típuscsaláddá nőtte ki magát, no persze a Remington 870 évtizedek alatt irdatlanná terebélyesedett családfájával nem versenyezhet.
? A Nova 4 darabos, rövid csőtárat és hosszú, ?vadász?-csövet kapott (20″?28″).
? A Nova Tactical rövidebb (18,5″) csövet kapott, a tok tetején Ghost-ring irányzék és Picatinny szereléksín található.
? A friss Supernova Comfortech leginkább designjában újult meg, átvéve az Argo puska jellegzetes, szögletes-íves stílusjegyeit. A Comfortech a hátrarúgás-tompító tusára utal.
? A Supernova Comfortech Camo értelemszerűen a terepszínbe öltözött változat, de ez nem katonai, hanem vadászias mintát követ.
? A Supernova Tactical az új formaterv mellé különálló pisztolymarkolatot és Ghost-ring irányzékot kapott.
A Nova létezik 20/76-os kaliberben is, az elterjedtebb azonban természetesen az általunk is tesztelt 12-es kaliberű.

Strapabíró

A Benelli Nova első kézhezvételekor, mint írtam, azt a benyomást kelti, hogy ?hajjaj, mi ez a sok műanyag, nem törik ez szét? Húha, hogy lötyöghet ennyire az előágy? Leteszem, mielőtt elrontom.?
A látszat azonban csal. A tesztelt fegyver egy lőtér tulajdonában van, nem ritka, hogy heti több száz lövés kiszalad a Novából karbantartás nélkül, és a lötyögős alkatrészek, a durva felületű zár egyáltalán nem szorulnak meg, szinte kenés nélkül is vidáman működik.
Az efféle pumpás sörétesek töltése a következő konfigurációban célszerű: BIZTOSÍTSUNK BE! Először húzzuk hátra az előagyat, aztán helyezzünk lőszert a töltényűrbe kézzel. Csukjuk rá a zárat. Ezután töltsük meg a csőtárat. Így kapjuk a maximális kapacitást, de ez az eljárás alapvetően a fordítottja a klasszikus kivehető táras öntöltő pisztolyokénak.
Én is többször használtam már arra a képeken látható példányt (200 körüli lövésszám), hogy egy feszült nap után kikértem egy doboz lőszert és amilyen gyorsan csak tudtam, kipumpáltam a fekete csövön. Forrósodik rendesen, de semmi csuklás. Feszültséglevezetőnek meg nincs is jobb, mint pump-action shotgunnal zúzni. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra!
Jellemzően 12/70-es apró szemű (skeet, 2,0 mm) Nike-Fiocchi sörétet használunk, ez 10 méteren még vígan mozgatja a fémcélokat, vagy teríti be az emberalakú anatómiai lap mellkasát. A hátrarúgás ilyenkor nem számottevő (jó beállást feltételezve), a gumi tusatalp sem jön rosszul. Persze Brennekére töltve odaver, de nem vészesen.
Az én átlagos testmagasságom mellett kifejezetten ergonomikusnak találtam a Novát, a Mossberg 590-esnél mindenképpen jobbra osztályoznám ezen a téren. Viszont a különös alakú előagy a nálamnál alacsonyabb, rövidebb kezű lövőnek már nem megfelelő, ugyanis ösztönösen hátrébb nyúl, mint kellene, és ilyenkor el tudja rontani az ismétlést.
Nekem ez nem sikerült, nálam totálisan akadálymentes volt a fekete műanyag szörnyeteg, még elcsettenésem sem volt. Mondom, hogy nagyon kellemes csalódás!

Nagy név ? kis ár

A Benelli Nova ára az USA-ban 300?400 dollár, Európában 500?600 euró környékéről indul, értelemszerűen a Tactical-változatok lényegesen drágábbak. Ezek az árak azonban így is töredékét jelentik a klasszikus félautomata, alutokos Benellikének, pláne a szemet gyönyörködtető vadászváltozatokénak.
A Nova egy masszív, strapabíró szerszám, melyet kiválóan használhatnak nemcsak a tősgyökeres redneckek, hanem mindazok itthon is, akiknek nem szép, hanem tartós fegyverre van szükségük.
Miért ne lenne jó egy műanyag ágyazású puska egy vadőrnek, biztonsági feladatokra (Tactical), vagy akár egy sportlövő-egyesületben ?közös lónak?? Nem valószínű, hogy a Benelli Novát szerelemből veszi valaki. Ez a sörétes puska ugyanis pusztán praktikus. De ez manapság már nem kis szó!

www.benelli.it

Vass Gábor

(Köszönjük a tesztfegyvert a PaPoLe lőtérnek! www.papole.hu)

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás